Brian Tracy nyíltan vallja, hogy a teljesítmény századában élünk. Könyveiben rávilágít, hogy sosem volt még annyi lehetőség, hogy álmainkat valóra váltsuk, mint napjainkban.
Könyveiben megmutatja, hogy miként tehetjük jobbá életünket, hogyan érhetjük el céljainkat, kibontakoztatva rejtett erőinket a sikerre és a boldogságra. Nem számít kik vagyunk, milyen a helyzetünk, ott rejlik bennünk a képesség, hogy hatékonyabbak és eredményesebbek legyünk, mint eddig bármikor. Mindössze arra van szükség, hogy megtanuljuk, hogyan csináljuk, utána pedig átültessük tudásunkat a gyakorlatba.
1944-ben született Kanadában, és elmondása szerint olyan mélyről indult, hogy ha semmire sem vitte volna, akkor sem tehetett volna neki szemrehányást senki. Ezzel szemben komoly eredményeket ért el íróként és előadóként egyaránt. Több tucat könyvét a világ számos országában lefordították, angolul számos ingyenes e-bookot publikált már.
Brian Tracy a világ egyik legjobb hivatásos előadója. Évente 450.000 ember számára tart előadást Amerika, Kanada, Európa, Ausztrália és Ázsia országaiban.
A beszédei, előadásai, szemináriumai hangulata minden hallgató számára magával ragadó, hiszen általában „ösztönzőnek, informatívnak, lelkesítőnek, és szórakoztatónak” írják le. Eddigi pályafutása során több, mint 500 vállalattal dolgozott együtt, több mint 2000 előadást tartott, és emberek millióihoz szólt.
Úgy gondolom, hogy a pesszimizmusukról híres magyar embereknek kötelező lenne Brian Tracy-t olvasniuk, hogy könnyebben észrevegyék az élet nagy lehetőségeit.
Langmár Zsuzsanna
| Személyes hatékonyság |
Ütőképes üzletkötés |
Önerőből milliomos |
![]() |
![]() |
![]() |